KÖSZÖNTŐ

"A gyermekek olyanok, mint a virágok. Az egyiket sokat kell öntözni, a másikat csak ritkán szabad. Az egyik a sok napot kedveli, a másik árnyékos helyen is virágzik. Vannak könnyen alkalmazkodók és érzékenyebbek. 
Ha mindegyikkel ugyanúgy bánok, az egyik kivirul, a másik elszárad.

 

Mindegyiknek van levele, szára, virága - hasonlóak, de mégis különbözőek.
Mindegyikük gondoskodásra éhezik, egyéni bánásmódra.
Nem attól fejlődnek, hogy mellettük ülök egész nap,
hanem attól, hogy a számukra
megfelelő gondoskodást kapják.

 

Csak annyit tehetek, hogy megismerem őket, rájövök, hogyan érzik a legjobban magukat a kertemben, a nekik megfelelő, egyéni módon gondoskodom róluk, és gyönyörködöm bennük, ahogyan nőnek, erősödnek, kivirágzanak."

Friedrich Fröbel

Bringás vándortábor

Az idei nyár sem múlhatott el vándortáborozás nélkül. A tavalyi gyalogos vándortáborok után most biciklis vándortáborban vehettek részt diákjaink a Balaton-felvidéken. 

 

Húsz felső tagozatos diákunk és 3 kísérőtanáruk összesen 238 km-t kerekezett, 1828 m szintkülönbséget küzdött le, 3 szálláshelyen járt, és számtalan közös élményt szerzett a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség által szervezett egyhetes tábor ideje alatt.
 
 
 
Kertész András 8. d osztályos tanuló a táborról:   
"A bringás vándortáborban megismerhettük egymást, talán jobban is, mint szerettük volna. Néha kihívásokkal találtuk szemben magunkat, de mindig sikerült leküzdenünk őket, csakúgy, mint a dombokat és az emelkedőket. A szálláshely váltásnál érdekes módon senki nem hagyott el semmit és legtöbbször jó idő is volt. A jutalmat jelentő lejtőkért keményen meg kellett dolgozni, de amikor elértük a hegytetőt, az maga volt a Mennyország. A társaság jó volt és az étel is megfelelt a legtöbb ember elvárásainak. Összességében: a táborba mindenképp megéri eljönni, és aki végigcsinálja, rengeteg élményt szerez." 
 
Ha az országos nagy érdeklődés és túljelentkezés engedi, akkor jövőre is szeretnénk egy hasonló tábort szervezni és további gyönyörű hazai tájakat felfedezni.
További képek IDE kattintva láthatók.
 
A tábort szervezték és vezették:
Guzmits Viktória, Fekete-Stáhl Ágota, Gábor Andrásné Eszter
 
 

Nyári ügyelet

A nyári szünetben az alábbi beosztás szerint ügyeletet tartunk:

július 1-5.
július 8-12.
8-12 óráig
iskolatitkári ügyelet
július 10. 
9-13 óráig
vezetői ügyelet: 
Fülöp Krisztina
július 15-19. 
8-12 óráig
iskolatitkári ügyelet
július 24. 
9-13 óráig
vezetői ügyelet: 
Molnárné Staub Ildikó
augusztus 7.
9-13 óráig
vezetői ügyelet: 
Takácsné Kucsay Nikoletta
augusztus 12-16. 
8-12 óráig
iskolatitkári ügyelet
augusztus 21.
9-13 óráig 
vezetői ügyelet:
Molnárné Staub Ildikó, Takácsné Kucsay Nikoletta, Fülöp Krisztina

Ezekben az időpontokban a hivatalos teendőkkel kapcsolatban felkereshetik az iskolatitkárt, illetve kéthetente az iskola ügyeletes vezetőjét. 

Az ügyeleti időpontokon kívül az iskola zárva tart!

Balatoncsicsó - Művészeti Tábor

2019. június 17 és 22 között a boteves diákok egy kis csapata (22 fő) a balatoncsicsói Erdészeti Erdei Iskola vendégei voltak. A tábort az Oktatási Hivatal, azon belül pedig a Veszprémi Tankerületi Központ szervezte (EFOP-3.3.5-17-2017-00028) "Iskolai Vakáció" néven.

A három évfolyamnak (3.5. és 7. osztályosok) a „HŐS-képző” című programsablont választottam. Segítő pedagógus kollégám (Guzmits Viktória) jelenleg alternatív pedagógiát tanul, így a gyerekek mindennapjaik szervezésében és az átkötő feladatok, játékok alkalmazásában nagy segítségemre volt. Jómagam rendelkezem alsós tanítói diplomával is, így ez a hét lehetőséget adott arra, hogy felelevenítsem régi tudásomat és nagyon élveztem a kisiskolásokkal a közös munkát.

Cikk folytatása

VAKÁCIÓ!

2019. június 15 - 2019. szeptember 1.