Túl az Óperencián...

 
Kuckózz be egy szigeten, és merülj el a betűk tengerében!

Mit küldenél a palackpostával? Sellőket? Kalózokat?

 

Válaszd ki kedvenc olvasmányélményedet, legyen akár vers, mese vagy regény, amelyben csillog a tó, hullámzik a tenger, morajlik az óceán!

Írj erről a műről az óceán túlpartján rekedteknek

egy palackba zárt üzenetet, egy rövid olvasmányajánlót,

hogy ők se maradjanak ki az élményből!

 Alkotásodat április 4. szombat 18:00-ig várjuk az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!

 

 Vízi bábszínház

Készítsd el a saját bábszínházadat!

Jeromos, a remeterák történetét már sokan ismerhetitek. A szereplők megelevenedhetnek a ti szobátokban is! Olvassátok el a verset, és keressetek olyan tárgyakat a házban, amelyek egy-egy szereplőt képviselhetnek a történetben. A szereplők listáját a vers után találod. Ha elkészültek a szereplők, akkor küldj nekünk egy fotót róla!

Fotóidat április 4. szombat 18:00-ig várjuk az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!

Ha tovább görgetsz, akkor láthatsz ötleteket. Nézz körbe alaposan a konyhában, a fürdőszobában vagy a játékaid között! Mi, az, aminek az alakja hasonlít egy medúzához, vagy kiköpött mása egy korallnak? Nem baj, ha a színe eltér, vagy csak a színe hasonló! Itt csak a képzelet szabhat határt!

Elemért, a kis zöld algát ismeritek? Görgess lejjebb, hogy vele is megismerkedhess!

 

Nemes Nagy Ágnes: Jeromos, a remeterák

Jeromos, a remeterák

szivén a vágy serege rág.

Sötét a víz feneke:

nem lesz többé remete.

Sírnak-rínak a kis halak:

Ki ad nekünk tanácsokat?

Fejünk ésszel már ki töltse?

Ki lesz öblünk büszke bölcse?

De Jeromos hajthatatlan:

Unalmas e barna katlan!

Ne féljetek, visszatérek,

s folytatom a bölcsességet.

Alig indul, gyorsan úszva,

szembe-perdül egy medúza.

Jaj nekem – szól – siralom!

Elveszett a kalapom.

Így a fejem alaktalan,

nem élhetek kalaptalan.

Szól Jeromos: Gyere most,

megismered Jeromost,

vándorútra menjünk együtt,

kalapodat megkeressük.

Mennek is a partoldalon.

Jön a szivacs-lakodalom.

Az iszapban, mintha másznék,

araszol a büszke násznép.

Szól Jeromos: Hej, násznagyok,

egy kalapot nem láttatok?

Örömapa szól kevélyen:

Ki beszél így ünnepélyen?

Mit nekünk egy régi kalpag?

Ne zavard a lakodalmat!

A két vándor elhúzódik,

eljutnak a vizipókig.

Gondolkodik vizipók:

Nem vállalok rizikót.

De ebédre hozatok,

ha akarod, moszatot.

Újra mennek, mendegélnek,

egy korállszigethez érnek.

Rájuk se néz kis-koráll,

üldögél és sírdogál,

mert keresztülugorta

a tengeri ugorka.

Fáradtak a vándorok,

mind a kettő tántorog.

– Minket senki meg se hallgat?

Sose lesz meg az a kalpag?

Új kedvre ki hangolna?

Oszkár tán, az angolna?

Jön is Oszkár kanyarogva,

hóna alatt csomagocska,

föl-le táncol, locsog-fecseg:

– Elmondok egy történetet!

Nemrég történt, épp a minap,

Vörös-tenger színe alatt

Tamás, ez a kóbor alga,

uszonyt lopott s eloldalga.

Talált egy szép kalapot,

gyorsan beletolatott,

s ráírva, hogy Tamás-lak,

berendezte lakásnak.

Szól Medúza: Drága Oszkár,

szörnyű izgalomba hoztál!

Oszkár mondja: Csak nyugodtan!

Kalapodat visszaloptam!

Kibontom a csomagot:

benne van a kalapod.

Jutalmat nem koldulok,

Jeromoshoz fordulok,

tőle kérdem: lehet-e?

Rág a vágyak serege:

ön, a híres remete,

tanítványul vehet-e?

Jeromosunk eltünődik,

lóg a feje, szinte földig.

– Jó, jó – mondja –, még nem láttam

ily nagy elmét angolnában.

Legyen meg a jutalmad,

tanítvánnyá fogadlak!

Medúzától elbucsúznak,

szépen, csendben hazaúsznak.

Hosszan hallják, messze még,

a Medúza énekét.

A MEDÚZA ÉNEKE:

A kalapom, a kalapom

lekötözöm, bebogozom.

De jó, de szép, de nagyszerű,

már nem vagyok tojásfejű.

Szereposztás:

1. Jeromos a remeterák
2. Medúza
3. Kishalak
4. Szivacs-lakodalom
5. Vízipók
6. Korall-sziget
7. Tengeri ugorka
8. Oszkár az angolna
9. Tamás a kóbor alga
10. A kalap
11. Narrátor

 

Lackfi János: Elemér, a kis zöld alga

Elemér, a kis zöld alga
azt gondolnánk, csöppöt balga:
ha más beszél, ő csak hallgat,
integet pár tintahalnak.

Na, a halak ám beszélnek,
kit tegyenek fővezérnek,
mert hogy innen el kell menni,
errefelé nem jó semmi!

– Másutt, arra, nyugat felé,
az élet rózsaszín zselé!
Táplálék van mindig elég,
oxigén is, kilég-belég!

– Ott az ígéret földje,
miénk lesz majd örökre!

Csak az marad, aki mafla
vagy gyengeelméjű alga.
(– Ó, hogy be nem áll a szátok,
egyre pampog, egyre tátog!)

Elemér, a kis zöld alga
azt gondolja, élve-halva,
ő mégiscsak megpróbálja,
és itt marad helyben állva.

Ad az iszap tápanyagot,
olykor még a nap is ragyog,
akad minden színben koráll,
minden szintet kidekorál.

(– Rajta, derék halhadak,
én meghúzom magamat!)

A tenger kék szemhatárán
eltűntek, s itt maradt árván
Elemér, szebb napot várván,
játszott a víz, mint a márvány.

Egyszeriben nagy zaj támad,
fecsegése száz hal-szájnak.
Érkezik egy másik halraj
éktelen nagy néma zajjal.

Csak söröznek, csak boroznak,
mígnem majd letáboroznak.
Szegény Elemért, az algát,
foglyul ejtik, kínvallatják.

– Ez kinek a tengeröble?
– Él-e itt hal, s nálunk több-e?
Elemér, a balga alga
egykedvűen válaszolgat.

Az új halak megörülnek,
egymás nyakába borulnak.

– Ez az ígéret földje,
miénk lesz mindörökre!

– Hiszen erre, nyugat felé,
az élet rózsaszín zselé!
Táplálék van mindig elég,
oxigén is, kilég-belég!

– Gyere, alga, legyél szolga,
kinek dzsuvázni a dolga!
Elemér hát takarított
százféle halpotyadékot.

Csoda lenne, ha az algát
a halhordák békén hagynák.
Őt piszkálja bármi, bárki,
ha szeretne dirigálni.

– Elemér, a fapapucsom!
– Nincs vasalva a pótuszony!
– Koszt látok a vízüvegen!
– Doboz cigit hozzál nekem!

Ez az élet nem túl állat:
lenni mások csicskájának!
– Bálna-gyomorban se rosszabb!
Beállnék inkább planktonnak!

Tök jól elvannak az algák,
ha őket nem noszogatják:
a szárukon ringatóznak,
illattalan illatoznak,
pingpongoznak buborékkal,
ezüst tajték-habarékkal,
éjjel-nappal bőrig áznak,
gurigáznak csigaházat.

Irigy is az alga-sorsra,
Ubul, a vízi uborka
s Csilla, a tengeri csillag,
de most ketten együtt sírnak:

– Jaj, Elemér, Elemér,
téged mennyi bánat ér!
Haltársaságod oda,
lettél ócska laboda,
rabszolga meg pária,
sorsodnak nincs párja!

Elemér csak takarított,
hurcolt hűlt hal-hulladékot.
Néha felnézett a kékbe,
hogy ennek mikor lesz vége.

És egy reggel az új halak
úgy eltűntek, egy se maradt!
Elmentek másik hazába,
a vízi lény mind izgága…

Elemér végre nyugodtan
libeghetett a habokban,
mikor ama régi-új raj
becsörtetett dérrel-dúrral!
Úszkáltak és fontoskodtak,
beillenek nagyokosnak!

– Jaj, te mafla, marha alga,
azt sem tudod, mi van arra,
ott az iszap csokoládé,
a Nap arany karalábé,
a tajték is tejszínhab,
halak tőle elhíznak!

(– Ha így rákaptak a habra –
töprenkedett el az alga –
hogy lehet, hogy mindahány
kifejezetten sovány?

No meg hogyha arra minden
ilyen szép volt, tiszta Éden,
vissza minek jöttek volna?
Beleuntak tán a jóba?)

Többet elmélkedni persze
nincs se ideje, se mersze,
mert egy öreg korallnak,
aki itt a korelnök,
elveszett a pipája,
s nincs, aki megtalálja.

Úgyhogy Elemér, az alga,
csapott jobbra, perdült balra,
s megtalálta – pillanat! –
egy köpcös homár alatt.

Töprengeni most tovább
már mindennél ostobább,
úgyhogy történet lezárva,
korallfának ezer ága,
ezer ágán ezer mese,
szervetlenje és szervese,
s mint pipára a kupakot,
a meséhez kis dalt csapok,
illatozva egyre dőlne
göndörített füst belőle,
meseillat közepette
ringatózik messze-messze
ez az alga, Elemér,
nem lemúr, nem denevér,
hosszú szára földig ér.

Az idős korall dala:
Jaj, mamám és jaj, papám,
jó nekem, mert van pipám,
pusmogok és füstölök,
bazsalygok, mint kiskölök!