MaTalent4

A tavalyi évhez hasonlóan iskolánk idén is részt vett az Oktatási Hivatal által szervezett Matalent tehetségazonosító mérésben.

Kapcsolódó kép

Ez, a negyedik évfolyamos tanulók számára szervezett online matematikai tehetségazonosító mérés, melyre 2019. február 18-án és 19-én került sor, itt az intézményben. Ekkor a mérésbe bekapcsolódó intézmények diákjai megoldották a kipróbált, online matematikai tehetségazonosító feladatokból összeállított feladatsorokat. 45 perc alatt 22 érdekes, de kihívást jelentő feladatot kellett megfejteniük. Így lehetőség nyílik arra, hogy a tehetségazonosításba bevont tanulók közül megtaláljuk a matematikában legtehetségesebb diákokat. Ez lesz az ötödik osztályban tervezett tehetséggondozó szakkörbe bekerülés egyik lehetséges útja.

 A matematikai tehetségazonosító online mérésben csak olyan tanulók vehettek részt, akik rendelkeztek szülői hozzájáruló nyilatkozattal. A felmérés nem csak a jól teljesítő diákokra vonatkozott, bárki megmérettethette magát! A mérés anonim volt, a diákok a rendszerben generált mérési  azonosítójával történt. A személyes adatok kezelése kizárólag az intézményben folyik. A kóddal a szülők is megtekinthetik majd (áprilisban) az eredményeket. Az előző évfolyam diákjai eredménytől függetlenül pozitívumként élték meg ezt az újszerű kihívást.

Akinek van kedve, itt pár feladat megoldásával próbára teheti tudását!

A mérésről fogalmazások is születtek, ezekből válogattunk:

  • „Február 19-én egy matematikaversenyen vehettem részt. Nem igazi verseny volt, csak az idővel versenyeztünk. Nekem nagyon tetszett, mivel sok logikai feladat volt! 22 feladatra 45 perc állt rendelkezésünkre. Ezt a bizonyos tesztet a számítástechnika teremben írtuk. Mindenki kapott egy-egy gépet.”
  • „Nekem kettő db feladat volt nehezebb. Az egyik a Zsebpénzem, a másik a Kartonpapír nevet viselte.”
  • "A teszt nagyon jó volt. Kicsit nehezek voltak a feladatok, de mindent tudtam. Remélem, lesz még ilyen teszt, amin kipróbálhatom magam!"
  • „Szerintem jól sikerült. Nem volt tétje, de az ügyesebbeket jövőre kiemelik és foglalkoznak vele matematikából."
  • "Nagyon tetszett, és szurkolok, hogy jól sikerüljön!"
  • "A legkönnyebb feladat szerintem az volt, amikor mezszámot kellett adni az állatoknak, a legnehezebb a kerítéses feladat volt. De nekem nagyon tetszett ez az egész!”
  • "A matek tesztben az tetszett a legjobban, hogy nagyon jók voltak a feladatok, és olyan volt, mintha én lettem volna ott egyedül. A feladatokban az volt a jó, hogy csak egy gombnyomás volt az egész. Nagyon izgalmas volt! Ez tetszett benne a legjobban. Egérrel is jó volt dolgozni. Nagyon jó érzés volt ott lenni!"
  • "Nagyon izgultam, főleg a nehezebb feladatoknál voltam egy kicsit bizonytalan. Rengeteg feladatot kellett megoldanunk. A legjobb az volt, amikor rájöttem  egy feladatra, és az is, hogy izgalmasak voltak."
  • "Ha meghallom, hogy matematika, semmi jó nem jut az eszembe, most viszont kifejezetten jó volt a matek teszt! Ami ritka dolog. Remélem, hogy jól sikerült, és nem csak nekem!"
  • "Nekem nagyon tetszettek a feladatok, bár nem lett a legjobb. Mégis jó érzés volt ott lenni.”
  • „Két feladatot kihagytam. Amikor elhatároztam, hogy lezárom, nagyon izgultam. Gyorsan átnéztem a megoldott feladatokat.”
  • "45 perc volt az feladatok megoldására. Az idő csak telt, de ügyesen oldottam a feladatokat, persze olyan is volt, amit nem igazán tudtam. Szerintem azért jól sikerült. Belefértem az időbe is. Szuper kis feladatsor volt!"
  • "Szerintem nagyon jó volt, annak ellenére, hogy nem annyira szeretem a matekot. Csak 4-5 feladat volt könnyű. Az első feladat nagyon nehéz volt. Nekem azért tetszett, mert megszerettem a matekot!"

 Az Oktatási Hivatal pályázatáról bővebben itt.

  • /index.php/iskolank/tehetsegpont/745-bendeguz-tudasbajnoksag
  • /index.php/iskolank/tehetsegpont/308-pszichologiai-tanacsadas