30. Föld Napja Magyarországon

Az első Föld napját, Denis Hayes amerikai egyetemista kezdeményezésére, 1970. április 22-én, azaz pont 50 évvel ezelőtt rendezték meg.

Ekkor 20 millió amerikai emelte fel a szavát a természetért. Az USA-ban szigorú törvények születtek a levegő és a vizek védelmére.

Számos környezetvédő szervezet alakult. Több millió ember tért át ökológiailag érzékenyebb életvitelre.

 

Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot? 

Így hangzik a Föld napja mozgalom egyik jelmondata. 1990 óta Magyarországon is évről évre egyre többen érzik úgy, legalább megpróbálják – és legalább a Föld napján, április 22-én tesznek valamit ennek érdekében: fát ültetnek, rajzpályázatot hirdetnek, környezeti vetélkedőt, patak- és falutakarítást szerveznek, valamelyik zöld szervezethez csatlakoznak, vagy saját szervezetet alapítanak. És ez a Föld napja mozgalom legnagyobb sikere: hogy helyi igény szerint, helyi kezdeményezésre szerveződnek a Föld napi programok, és ma már nem csak a Föld napján.

Ebből az alkalomból mi is készültünk kicsiknek és nagyoknak! (Bár, egymás feladatait is meg tudják oldani, ha ügyesek és kreatívak.

A kicsiknek egy Föld napi színezőt ajánlunk, melyet LETÖLTÉS UTÁN ki lehet nyomtatni, vagy akár Paint programban megnyitva kiszínezni.

A nagyobbaknak az INNEN letölthető Föld napi szabadulószobát  ajánljuk.

Töltsd le (lehetőleg számítógépre, laptopra), nyisd meg, kapcsold be a hangszórókat, válaszolj ügyesen a kérdésekre, gyűjtsd össze az elhagyatott kastély szobáiban elhagyott betűket (írd fel egy papírra!), és küldd el a megfejtést neveddel, osztályoddal együtt a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre, hogy megkaphasd az okleveledet! 

Jó szórakozást!

Víz világnapi plakátok

 

Nagy örömünkre szolgált, hogy rengeteg, szebbnél szebb plakát érkezett a felhívásunkra.

Születtek nagyon egyedi munkák, de a lényeget mindenki megértette és szépen megoldotta a feladatot.

Hamarosan érkezünk a következő „kihívással”, addig is jó pihenést a tavaszi szünetre, és áldott húsvétot kíván minden tanulójának:

  a Botev iskola Öko munkaközössége

Takács Botond, 5.c osztályos tanulónk munkájára kattintva megtekinthetitek a többi plakátot is.

Ingyenesen megtekinthető természetfilmek

Bár a nemrég Magyar Filmdíjat nyert Vad erdők, vad bércek mozipremierjét a koronavírus-helyzetre tekintettel későbbre halasztják, az alkotók gondoltak az otthon maradókra is: ingyenesen elérhetővé tették három korábbi természetfilmjüket, a Vad Szigetközt, a Vad Kunságot és a Tiltott zónát.

A filmek rendkívül szépek, és segítségükkel kicsit kiszakadhatunk a négy fal közül - még ha csak képzeletben is! 

Ajánljuk kicsiknek, nagyoknak egyaránt!

Kattints a képre!

Víz világnapi plakátkészítés

Március 22. a Víz világnapja, amiről így, a digitális tanrend mellett sem szabad megfeledkeznünk!

A szorgalmasabbaknak egy szorgalmi projektfeladatot ajánlunk a figyelmébe, melyért alsó tagozatban a tanító néni, 5-6. évfolyamon a természetismeret tanár, 7-8. évfolyamon pedig a biológia vagy a földrajz tanára (a tanuló döntheti el) fogja ötösben részesíteni az igényes munkákat.

De lássuk, mi is a feladat?

Cikk folytatása

Kapd lencsevégre a tavasz ébredését!

Miután már mindenki túljutott a digitális tanrend első hetének megpróbáltatásain, egy kis virtuális "fotókihívásra" invitálunk Benneteket.

Ha a tanulás mellett van kedvetek és időtök, végezzetek megfigyeléseket a kertben, az udvaron (messzire ne bóklásszatok, #maradjatokotthon, de azért egy kicsikét ki lehet menni friss levegőt szívni.)!

Cikk folytatása

Rendhagyó óra

Iskolánkban rendhagyó biológia-kémia órán vehettek részt a 7.a osztály tanulói.
 
Meghívásunkra dr. Vörös Zsolt  (gyógyszerész) tartott előadást a gyógyszerészet kialakulásáról, fejlődéséről, különféle területeiről. 
 
Élvezetes előadási stílusának köszönhetően a gyerekek végig figyeltek. Az előadás közérthető volt és kedvet csinált a gyógyszerész szakma iránt. 
Köszönjük Zsoltnak, hogy felkészült és ránk szánta az idejét! Sok hasznos információval gazdagodtunk és a pályaválasztáshoz is bőséges információt kaptunk az előadás során.
 

 

Ki miben tudós?

Harmadik alkalommal tartották meg a veszprémi Noszlopy iskolában a "Ki miben tudós?" vetélkedőt az általános iskolák 6-7. osztályosainak. A verseny mindig egy-egy kiemelt témáról szól, idén ez az energia, az energiatakarékosság volt. Előzetes feladatként a fiataloknak egy újrahasznosított anyagokból készülő erőművet kellett építeni. Fotónkon Szűcs Tamás beszél a közösen készített szerkezetükről:

Fotó: Sági Ági/Napló

Az erőművek rövid bemutatása után a csapatoknak játékos feladatokat kellett megoldaniuk az energiagazdálkodás témaköréből. Volt idegen nyelvű szókereső energiával kapcsolatos szavakkal, hulladékcsoportosítás, voltak igaz-hamis állítások, szélturbina alkatrészeinek megnevezése. A tanulók nagyon jól érezték magukat, sokat tanultak a feladatok megoldása közben és már most a jövő évi megmérettetésre készülnek.

Iskolánkat a 7.a osztályból Szűcs Tamás, Weisz Dávid, Kovács Jonatán és Vári András képviselte.

A tulipánhagymák sorsa

Mivel a közterületi ültetés minden évben új virághagymák vásárlását és ültetését követeli meg a VKSZ Zrt-től, a régieknek olyan gazdát igyekeznek találni, akik talán a leghálásabban fogadják ezeket és a vele járó munkát is. Így esett a választásuk a veszprémi óvodákra, iskolákra. 

Szerdán Varga Dorottya Lili, a Diákönkormányzat öko-felelőse átvette az ajándékba kapott tulipánhagymákat a VKSZ Zrt munkatársaitól.

 

A szombati tanár-szülő önkéntes nap pedig remek időzítés volt a tulipánhagymák elültetésére, melyben nagy segítségünkre voltak a kerítést festő szülők gyermekeik. Kemény munkájukat ezúton is köszönjük!

Reméljük, tavasszal közösen gyönyörködhetünk a színes virágokban.