Határtalanul újratöltve

Három héttel az évfolyamtársak után a 7.A és 7.B osztály is látogatást tett Erdélyben. A kirándulás szeptember 24-én hajnalban indult a stadion parkolóból. A tanulók már rettentő izgatottak voltak, alig várták, hogy átérjünk a határon. Első állomásunk Arad volt, ahol megismertük honismereti vezetőnket, Bálinth Zoltánt. Felkerestük a Szabadság-szobrot, és megkoszorúztuk a 13 aradi vértanú sírja feletti emlékművet. Az idő elég szomorkás volt, folyamatosan esett, így a Vajdahunyad vára programot másnapra időzítettük. Este Déván szálltunk meg, ahol betekinthettünk Böjte Csaba ferences szerzetes által alapított egyik gyermekotthon életébe, és ahol nagy örömmel fogadták az előzetesen összegyűjtött adományainkat.

Másnap kiderült, hogy a programváltozás jó ötlet volt, így szép, kellemes időben tudtuk megtekinteni Mátyás, és a Hunyadiak erdélyi kastélyát, ami lenyűgöző volt. Segesváron megcsodáltuk az Óratornyot és a vár bástyáit, megmásztuk a diáklépcsőt, majd megfejtettünk egy rejtélyes középkori évszámot is. A városnézés végén jutott idő egy kis szabad programra is. Ezután megálltunk Segesvár mellett, Fehéregyházán Petőfi emlékművénél, ezen a helyen látták utoljára a fiatal költőt. Székelyudvarhelyen megtekintettük az Emlékezés parkját, ahol Zoltán sok érdekes dolgot mesélt a tanulóknak. A szállásunk Zeteváralján volt, ahova kisbuszokkal jutottunk fel, mert egy hidat – amin a buszunk átmehetett volna – épp felújítottak. A panzióban ahol jó meleg, és bőséges vacsora várt minket.

A gyerekek és a felnőttek is a harmadik napot várták a legjobban. Korán reggel indultunk a Madarasi-Hargitára, ahol a hírek szerint aznap éjjel már havazott. Most nyert igazán értelmet a réteges öltözködés, mivel téli kabáttal senki nem készült, a lehető legtöbb pulóvert, pólót, széldzsekit magunkra aggattuk. A helyszínt egy jó 50 perces traktorozással közelítettük meg. Fent a hegyen -4 foknál nem mutatott többet a hőmérő, ezért a csúcstámadás előtt beültünk egy szállodába egy kis forró csokira. Innen egy félórás hegymenettel jutottunk el Székelyföld csúcsára, ahol festői látvány tárult elénk. Az előző osztályokat követve mi is kiraktuk a Veszprém szót a hegyen talált kövekből. Ezzel azonban még nem ért véget a programok sora, következő állomásunk Parajd volt, ahol a sóbányában újabb szabadidőt kaptak a diákok. Hazafele megálltunk Farkaslakán Tamási Áron sírjánál, és volt lehetőség egy kis vásárlásra is a helyi kirakodóvásárban. Este a szálláson már várt minket a Boróka Együttes, akikkel együtt roptuk a táncot a vacsora után.

A negyedik napon Székelyvarságba mentünk, ahol először egy vízimalmot néztünk meg, majd elindultunk a Csorgókő vízeséshez. Az út jó hosszú volt, de mindenki derekasan helytállt. A vízesés után a zsindelyezés szakmájába nyerhettünk betekintést, végül egy igazán ízletes falatozással fejeztük be székelyföldi utunkat. Utolsó szállásunk fele még megálltunk Korondon egy fazekasháznál, a só szoros értelmében besétáltunk a Sószoroszba, és megnéztük a varázslatos szovátai Medve-tavat is. Magyarlónán családias hangulattal, nagy szeretettel fogadtak bennünket. Sajnos itt a csapat nem aludhatott együtt, három különböző szállásunk volt, de mindhárom helyen így is jól éreztük magunkat.

Pénteken a kirándulást a körösfői vásárral kezdtük, ahol elkölthettük az utolsó lejeket is. A Királyhágó panorámája után megérkeztünk utunk utolsó állomásához, Nagyváradra, amelyet Erdély kapujának is neveznek.  A főtér, és a római katolikus székesegyház megtekintése után élményekkel telve indultunk haza.

Kirándulásaink során megtudtuk, miért pipál az erdő, vagy, hogy miért öltöztek vissza a fák. Most már tudjuk, hogy a Maros hol (nem) folyik a Dunába, valamint azt is, hogy mivel készül a székely kapu. Akkor sem estünk kétségbe, ha baj volt a mikrofonnal, és figyeltünk, nehogy letapossuk a sóvirágot. Mindig tudtuk, hogy sínen vagyunk, és lehúztuk a fejünket, hogy elférjünk a híd alatt. Mi voltunk a Szoborparkban, mi voltunk Erdélyben. A „Sóvidék csodáit” nem felejtjük el!