Art-i-csóka Tehetséggondozó Műhely és kistestvére a Kökény-kék

Art-i-csókák

        2015-ben indult el a „Híres művészek nyomában” című szakköröm, aminek keretében többek között Keith Haring stílusában, több üres falat is kifestettem a gyerekekkel az iskolaudvaron. Egy évre rá, az iskola több tantermét is kidekorálhattam az adott osztályokkal, így lett a Botev Iskolában angol, német és francia termen kívül dzsungel-terem vagy zeneterem.

       A szakkör annyira kinőtte magát, hogy 2016 nyarán két iskolai tábort is szerveztem és nevet adtam tehetséges szakköröseim csapatának, „Art-i-csóka tehetséggondozó műhely” néven.  2017 februárjában a MATEHETSZ pályázatán nyertem szakköröseimmel.  2018 áprilisában megpályáztam a Nemzeti Tehetség Program „A hazai és a határontúli művészeti tehetséggondozó programok támogatása” című pályázatát, melyen 1.000.000 Ft-ot nyertem az „Art-i-csókáknak”.

           2018 szeptemberétől – a nagy érdeklődésre való tekintettel – elindult az alsós tehetséggondozó műhely „Kökény-kék”  néven. Az idén a színek világába kalauzolom őket.

           A csoportoknak két hetente van foglalkozása, ahol többféle stílust, technikát és módszert is kipróbálhatnak. A pályázatoknak köszönhetően rendelkezünk festőállványokkal, akvarell- és pasztellkészletekkel, többféle papírral, amit bátran használhatnak az órákon. Minden nyáron szervezek táborokat az érdeklődő tanulóknak.Csoportjaim a foglalkozásokon kívül rendszeresen megfordulnak a veszprémi Művészetek Házában, a megye múzeumjaiban és az iskola dekorálása is egyik fő feladatuk.

Zongor Klára

Kökény-kék

  • /index.php/oktatas/szakkorok/272-nemet-elokeszito
  • /index.php/oktatas/szakkorok/266-honismereti-szakkor