Sakk szakkör

Intézményünk az 1-2. évfolyam „a” jelű osztályaiban sakk-logika-informatika -  SLI – specializációt alkalmaz, melynek keretében, heti egy alkalommal, csoportbontásban a sakk játék alapszabályainak elsajátítását az osztályban tanító pedagógus irányítja.

A gyerekek Polgár Judit magyar sakkozó, nemzetközi nagymester és olimpiai bajnok által kidolgozott SAKKPALOTA I-II. című  képességfejlesztő sakktankönyve és tematikája segítségével sajátítják el a sakk táblajáték alapjait, szabályrendszerét.

A sakk több évezredes múltra visszatekintő játék, ami egyben szellemi sport, tudomány és művészet, ahogy az oktató program megalkotója jellemzi.

Miközben a gyerekek ezzel az egyedülállóan összetett funkciókkal megáldott játékkal hasznosan töltik az idejüket a heti egy órában, fejlődik gondolkodásuk, kreativitásuk. Játékosan ismerik meg a   szabályrendszerben való gondolkodást, stratégia alkalmazását, a sakk-etikett írott és íratlan szabályait. Megtanulják tisztelni ellenfeleiket, kulturáltan nyerni és veszíteni, nem utolsósorban alkalmat teremtenek arra, hogy az iskolán kívül, a családban, baráti körben életkortól függetlenül játsszanak akár „4-104 éves” korig sakkozni tudó partnerrel.

A Sakk-szakkörön óriás, udvari bábok és aszfalttábla, tantermi demonstrációs készlet és 15 db. asztali készlet áll rendelkezésünkre. Használjuk a digitális tábla nyújtotta online sakk-szimulátort is.

3. évfolyamtól az érdeklődő és kiemelkedően tehetséges gyerekek sakkmester által vezetett szakkörön folytathatják a sakkozást.

  

 

  • /index.php/oktatas/szakkorok/214-matematika-szakkor
  • /index.php/oktatas/szakkorok/201-furulya-szakkor