Bábszakkör

A Botev iskolában 2004-ben kezdtem el az első bábcsoportommal foglalkozni. A gyerekek az 1-4. osztályokból érkeztek, s az évek folyamán több alkalommal megmutathatták tehetségüket. Gyakran léptünk fel iskolai rendezvényeken, a Comenius projekt és a német nemzetiségi tagozat szervezésében többször örvendeztettük meg az óvodásokat. Német nyelvű előadásunkkal megyei versenyen szereztünk rangos minősítést.

A szakkörben részt vevő gyerekek a mindennapokban egy nyugalmas kuckóra lelnek, ahol meghallgatják egymás örömét és bánatát. Az önálló véleményalkotás gyakorlása, a saját ötleteik elfogadtatása közben tanulják meg egymás személyiségét tisztelni. Észreveszik, hogy a bábelőadás sikerességének érdekében együtt kell működniük, végig ki kell tartaniuk.

A műhelyben komplex módon fejlődnek a gyerekek készségei, hiszen ebben a műfajban együtt él a zene, a képzőművészet és az irodalom. Az alkotás folyamata pedig kreativitásra ösztönzi őket.

A bábozás csodájának felfedezése közben feloldódnak a bennük lévő feszültségek, fejlődik a szókincsük, szép kiejtésük, kézügyességük, gazdagodik az érzelemviláguk.

A bábjáték öröme, a hosszas munka utáni közös siker átélése mindig arra ösztönzött, hogy a mai világunkban is szükség van ilyenfajta értékteremtő, alkotó tevékenységekre.

 

 

Nagyné Jakucs Erika

 

  • /index.php/oktatas/szakkorok/19-magyar-nyelvi-elokeszito
  • /index.php/oktatas/szakkorok/1-tanevkezdo-informaciok-2018-19-es-tanev