Adni jó!

December 16-án tartotta intézményünkben a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület karácsonyi adományozási ünnepélyét, amelyen a város általános és középiskolájából vettek részt a rászoruló gyerekek és szüleik.

 

Az egymásra figyelés, mások segítése, támogatása volt a célunk, amikor felhívtuk a Botev iskola tanulóinak figyelmét a rászorulók segítésére, adománygyűjtésre.

Büszkék vagyok diákjainkra és szüleikre, pedagógusainkra a nagy számú önzetlen tartós élelmiszer felajánlásokért, amelyekkel gazdagíthattuk a  gyűjtést.

 

A Botev diákjai kis műsorral kedveskedtek a megjelent vendégeknek.

Luca-nap 2019.

 
 
December 13-án került megrendezésre iskolánkban a Luca nap, melyen az alsó tagozatos diákok vettek részt. A gyerekek idén is kreatív jelmezekbe bújva vonultak fel, ezzel elűzve a gonosz szellemeket.A jelmezversenyt követően egy tánc- és kvízverseny vette kezdetét. A Luca napi sámlira állva kellett választ adni a feltett kérdésekre, a helyes válaszért pedig finom jutalom járt. A kérdések között ismerős dalok csendültek fel, melyre mindenki egyaránt jó kedvvel táncolt. A program zárásaként a három legügyesebben táncolót és a három legkreatívabb jelmezbe bújt tanulót díjaztuk, emellett pedig minden tanulót egy-egy szaloncukorral leptük meg.
 
kép forrása: https://korkep.sk/cikkek/kultura/2019/12/13/luca-napi-babonak-nepszokasok-es-hiedelmek/
A székre kattintva a többi kép is megtekinthető!

Társasjáték délután

Az adventi időszakban az 1.a osztály családi társasjáték délutánt szervezett. A gyerekek ismertették társaikkal otthonról hozott kedvenc játékuk szabályait, melyet bárki - korra, nemre való tekintet nélkül - kipróbálhatott.  A szülők, gyerekek és a tanító nénik is jókedvűen merültek bele a játékok nyújtotta kikapcsolódásba. Izgalomtól, nevetéstől, a győzelem vagy játszmavesztés következményeitől volt hangos az osztálytermünk. Jövőre megismételjük!

Cikk folytatása

Alsós énekkarosok a Bazilikában


Az alsós énekkar 2019. december 8-án, vasárnap a Bazilikában énekelte a fél 11-es szentmisét.

A ferences templomi beéneklés után 6 énekkel színesítették a liturgiát. Lehner Maja 3.b oszt. tanuló Ave Mariát énekelt, Horváth Levente 4.b oszt tanuló pedig harmonika játékával tette ünnepélyesebbé az adventi vasárnapot.

Cikk folytatása

Buli van a suliban


A Kultúrpart társulata a Nemzeti Kulturális Alap Könnyűzenei Kollégiuma tematikus koncertet adott december 7-én a boteves gyerekeknek. A műsorban Lackfi János, Bartos Erika, Szabó T. Anna megzenésített versei is megszólaltak az ismert dalok mellett.

Kriszti néni annyira fellelkesült, hogy maga is beszállt a közös éneklésben. (kattints a képre)

 

 

Adventi kirándulás

Iskolánk két osztálya az 5.a és 5.d szervezett adventi kiránduláson vett részt december 3-án Budapesten. 
A programok között szerepelt 
- Várban séta; a Hadtörténeti múzeum megtekintése
- Mozilátogatás a Lurdy- házban
- Séta a Vörösmarty- téri adventi vásárban.
A gyerekek végig nagyon élvezték a hatalmas nyüzsgést, a sok látnivalót. A szervezőktől még Mikulás csomagot is kaptak. 
Nagyon jól szervezett, profin lebonyolított nap volt.

Cikk folytatása

Mikulás

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is ellátogatott a Mikulás a Botev Iskolába. Fogadjátok szeretettel a "C" épületben készült képeket.


Cikk folytatása