Születésnapi összefoglaló

Botev-gála a Hangvilla színpadán

A tantestület, a diákok és a szülők példás összefogásával ünnepeltük iskolánk fennállásának 45. évfordulóját.

Veszprémben sokan „kék iskola”-ként emlegetnek minket, de a május 7-i műsor a szivárvány legszebb színeiben pompázott: a palotás és a hagyományos magyar néptánc mellett tornabemutató, angol, német és francia dalok, kórusok és jelenetek, modern tánc, zongoraszóló, légtornász és harmonikaszó töltötte be a színpadot. Emellett rangos elismerésben részesülhetett a tantestület öt tagja: Szabóné Lovasi Ágnes, Schmidmajerné Róka Krisztina, Takács Gyöngyi, Varga Márta és Zongor Klára. Vendégeink voltak az Egry Úti óvodások és a felsőörsi tagiskola negyedikesei. Velük együtt közel négyszázan szerepeltek a jubileumi műsorban, melyet a szülőkön kívül a város intézményeinek vezetői is vastapssal jutalmaztak.

Cikk folytatása

Képes Történelem

Iskolánk alapításának 45 éves évfordulója alkalmából egy különleges naptárral is készültünk: Képes Történelem
- azaz a 45 év képekben. Március 24-től minden nap új kép jelent meg a honlapon. A 45. ablak május 7-én nyílt ki, amikor iskolánk diákjai a Hangvillában látványos gálaműsorral ünnepelték a 45 éves évfordulót.
 
 
A programot Szűcs Kornél rendszergazda készítette. A fenti fotóra kattintva elérhető a teljes naptár. A képek az alapítás évétől (1974.) az idei tanévig (2019.) sorbarendezve nézhetők végig.

Botev-kék

kék egy szín, melyet az emberi szem képes megkülönböztetni a fény látható hullámhossz tartományában. (forrás: wikipédia)

A kék alapszín. A wikipédia szerint a következő árnyalatokat különböztetjük meg:

  • Világoskék
  • Sötétkék
  • Indigókék
  • Égszínkék
  • Zafírkék
  • Türkizkék
  • Tengerkék
  • Akvamarinkék 
  • Babiloni-Kék
  • Bilikék
  • Bogyókék
  • Brit-Kék
  • Búzavirágkék
  • Acélkék
  • Tengerészkék

 

Örömmel jelentjük be, iskolánk felfedezett egy új árnyalatot: Botev-kék!

Ez a szín az eddigiek esszenciája. Erről a képre kattintva győződhetnek meg!

A fenti fényképet Major Andrea készítette.

További képeket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre várunk még!

 

Iskolánk 45 éves

A 45 éves jubileumi alkalomból készült el az "Ugye mi jó tanárok vagyunk?" című átirat. 

A tanári kar a legnagyobb titokban készült egy zenés videoklip ősbemutatóval. Az LGT egyik híres slágerének átiratát Takács Gyöngyi készítette, a képeket Guzmits Viktória szerkesztette. Énekel: a Botev iskola tanár-diák kórusa, zongorán közreműködik: dr. Bojnécz Gábor.

 

A másik hobbim a tanítás után

Kattints a képre!

A héten, a főépület földszintjén különleges kiállítás várja az érdeklődőket. Ezúttal a tanárok munkáit nézhetik meg a látogatók, akiknek a tanításon kívül más hobbijuk is van.

Kiállítás

A kiállítást technikai okok miatt le kellett szedni, egy későbbi időpontban (amiről mindenkit értesíteni fogunk) újra megtekinthető lesz.

Elnézést kérünk a kellemetlenségért!